Új könyvem
Egyre jobban című könyvem a kkv-k üzleti folyamatainak PDCA (folyamatos fejlesztés, Kaizen) alapú fejlesztésének elvi alapjaival és gyakorlati megvalósításával foglalkoztam. Hét üzleti folyamat és azon belül hét részfolyamat tervezésének, működtetésének, mérésének és javításának elméleti és gyakorlati módszereit mutattam be. A folyamatok működési teljesítményének és eredményeinek mérésére 174 indikátor definícióját, kalkulációját, mérési gyakoriságát, a felhasználóikat és javítási lehetőségeiket ismertettem.
Az azóta eltelt évek után ezekre a részekre tekintve úgy látom, hogy nagyon hiányoznak a konkrét példák. Most készülő új könyvemben tehát csak a mutatószámokkal szeretnék foglalkozni és valamennyihez szeretnék példákat adni a jobb érthetőség céljából. Viszont csak a legalapvetőbb teljesítménymutatókkal foglalkozom. Erre azért van szükség, mert a szakirodalomban és az interneten számtalan KPI-t találhatunk, amelyek bemutatására egész egyszerűen nem lenne hely és nem is fontos mindegyik. A másik észrevételem a mutatószámokkal kapcsolatban az, hogy azok egy része nem biztos, hogy kulcsmutató, egy másik része pedig nem teljesítménymutató, hanem eredménymutató. A különbséget a A folyamatok mutatószámai fejezetben tárgyalom. A gyakorlati alkalmazással egy külön fejezetben foglalkozom, amelyben ilyen kérdéseket vizsgálok:
· Milyen mutatószámokat használjak?· Azok milyen követelményeknek feleljenek meg?· Hányat érdemes alkalmazni?· Hol mérjem az indikátorokat?· Milyen forrásokat használjunk a mutatószámokhoz?· Milyen gyakran mérjünk?· Hogyan mérjem azokat?· Milyen formában jelenítsem meg a mutatószámokat?· Milyen mértéket használjak?· Kik kapják a mutatószámokat?· Hogyan javítsam a gyengén teljesítő folyamatokat?
Új könyvemet nem csak e-könyv, hanem nyomtatott formában is szeretném kiadni Azt szeretném, ha a 2. negyedév vége felé már az üzletekben lenne.